Feltárulnak Róma vízvezetékei

2013.11.20 13:53

Barlangászok egy csoportja első alkalommal, lézeres távolságmérőkkel, GPS-szel és távirányítású robotokkal méri fel az olasz főváros római kori akvaduktjait.

Kutakba ereszkednek le és hasadékokban kúsznak-másznak. Nehéz, de annál látványosabb vállalkozásba fogott Rómában az a barlangászokból és régészekből álló csapat, amely azt tervezi, hogy Thomas Ashby nyomdokaiba lépve, felmérje az olasz főváros ókori akvaduktjait. A brit régész óriási topográfiai munkásságot hagyott az utókorra: a római úthálózat feltérképezése mellett tanulmányozta az akvaduktokat, ennek eredményeit pedig – posztumusz – 1935-ben Az ókori Róma vízvezetékei című könyvben jelentették meg. Ezt a munkát szeretné folytatni, illetve a meglevő eredményeket frissíteni a Sotterranei di Roma (Földalatti Róma) nevű csoport, amely az olasz régészeti hatóság szakembereivel együttműködve, az Ashby által 1906 és 1925 között megrajzolt térképeket alapul véve végez kutatásokat.

A neves British School at Rome igazgatója, számos kutatóintézet és akadémia tagja, a topográfiában úttörő munkát végző Ashby olyan térképeket alkotott, amelyek jóval megelőzték a korukat. Ashby klasszikus és modernkori irodalmi forrásokból, nyomatokból, térképekből, rajzokból és újkori tanulmányokból dolgozott, de „helyszíni terepszemlét” is végzett: falvakba, vendéglőkbe ment, földművelőkkel és vadászokkal beszélt, hogy első kézből, a helyiektől szerezzen be információkat.

A rómaiak vízimádók voltak, a birodalom városaiban ezrével építették a szökőkutakat, a fürdőket és az utcai kutakat – nem csoda, hogy a milliós lakosságú birodalmi központban alig voltak járványok. A római mérnökök, hogy biztosítsák az igényeket, szabványosított ólomcsöveket fektettek le, s magas akvaduktokat, más néven csatornahidakat (latinul aquaeductus vagy aquaduct) építettek, amelyeken megfelelő nyomást garantálták ahhoz, hogy célba juttassák a vizet. Ennek köszönhetően az egy főre eső vízfogyasztás elérte a napi 500 litert. Csak összehasonlításképpen: a 2009-es adatok szerint ez Németországban csupán 125 liter volt fejenként.

A birodalom területét széltében-hosszában behálózták a vízvezetékek Észak-Afrikától Németországig. Az ókori Róma tizennégy akvaduktja (amelyek hossza összesen 415 kilométer volt) napi 700 ezer köbméternyi vizet juttatott a városba. Róma legrégebbike az i. e. 312-ben Appius Claudius Caecus által építtetett, 16,5 kilométeres Aqua Appia, a leghosszabb pedig az i. e. 46-ban elkészült Aqua Marcia volt, amely a 91 kilométerre lévő szabin hegyek vizét vezette a városba.

Hasonlóan híres akvadukt a nîmes-i, a segoviai, a tarragonai és a metzi, míg Magyarországon többek között Aquincumnál, Szombathelyen, Sopronban, Szőnyben tártak fel akvaduktmaradványokat. Az antik világ leghosszabb földalatti vízvezetéke 170 kilométer hosszú volt, s német régészek tárták fel. Másodpercenként 300-700 liter víz folyt keresztül a speciális építményen. A vízvezeték a Syria provincia mára már kiszáradt mocsaras vidékén kezdődött, s az 50 ezres Gadarában ért véget, amely a Genezáreti-tótól 10 kilométerre a hegytetőn épült.

Múlt-Kor 2013.11.08.

© 2013 Minden jog fenntartva.

Powered by Webnode