ÓKORI GAZDASÁGTÖRTÉNET

Üdvözlünk weboldalunkon

Weboldalunk fő témája a a legtágabb értelemben vett ókori gazdaságtörténet. Felfogásunk szerint ebbe a körbe tartozik a környezeti régészet, a történeti ökológia, a történeti földrajz, a történeti demográfia és a humán geográfia, vagyis csupa olyan szakterület, amelyek nálunk eddig nem igazán kerültek az ókorkutatás látóterébe. Célunk, hogy a felsorolt témák iránt érdeklődő szűkebb szakma és a szélesebb közönség (egyetemi hallgatók, középiskolai tanárok, a modern gazdaságtörténet kutatói) értesüljenek az ókori gazdaságtörténeti kutatások legfrissebb eredményeiről. Honlapunkon olyan cikkeket, bibliográfiákat, linkeket, forrásszövegeket, tananyagokat igyekszünk közzétenni, melyeket e témák magyarországi kutatói munkájuk során is hasznosítani tudnak. A weboldal mindazok számára nyitott, akik az ókori gazdaságtörténet témájában szeretnék megosztani ismereteiket, információikat, tapasztalataikat. Bár weblapunk egyelőre magyar nyelven működik, idegen nyelven (elsősorban angolul) íródott anyagokat is szívesen közzéteszünk.

Újdonságok

2013.11.20 13:53

Feltárulnak Róma vízvezetékei

Barlangászok egy csoportja első alkalommal, lézeres távolságmérőkkel, GPS-szel és távirányítású...
2013.11.20 13:49

A bizánciak bontották le Róma kikötőjét

A Southamptoni Egyetem kutatói azt állítják, sikerült megfejteniük, hogyan tűnhetett el szinte egy...
2013.11.20 13:44

Teljesen átírták Egyiptom korai történetét

Matematikai modellezéssel, radiokarbonos vizsgálatokkal és a már meglevő régészeti bizonyítékok...
2013.11.20 13:42

A sírokban elhelyezett húst is balzsamozták az egyiptomiak

Az ókori egyiptomiak a sírokba helyezett, a túlvilágra útravalóul szolgáló húst is gyakran olyan...
2013.11.20 13:39

Late Bronze Age town unearthed at Tel Gezer

Archaeologists have unearthed traces of a 14th-century Canaanite city buried underneath the ruins...

© 2013 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode