Pastio villatica

A köztársaságkor végére a pastio villatica a luxusélelmiszereket termelő villagazdaság szinonimájává vált (Varro De re rust. X. 6 vö. Rinkewitz 1984; Purcell 1995). A villa rustica madárházaiban (aviarium, ornithotrophion) ezerszámra tenyésztették a különféle énekes és apró madarakat, így a rigót, fenyőrigót, fülemülét, fürjet, fecskét, foglyot, galambot, gerlét stb. A majorság udvaraiban és óljaiban nagy tételekben nevelték a pecsenyének való szárnyasokat: a baromfit, gyöngytyúkot, libát, kacsát, pávát, darut és másokat. A körülmények változására jellemző, hogy az i. e. 161. évi lex Fannia sumptuaria még tiltotta az aprómadarak hizlalását (Plin. NH X. 139), i. e. 115-ben pedig rendeletben tiltották meg a madarak, osztriga és mókus/pele importját (Plin. NH VIII. 223). Madártenyészetet Itáliában először M. Laenius Strabo római lovag létesített brundisiumi birtokán (Plin. NH III. 5,8; X. 141). A fenyőrigó hízlalását Lucullus hozta divatba, ami igen nagy nyereséget biztosított a tenyésztőknek (Plut. Pomp. 2.12). Varro elmondja, hogy egy gazda egy esztendő alatt ötezer rigót adott el, és így hatvanezer ses­ter­tiust keresett, vagyis a rigótenyésztéssel több bevételre lehetett szert tenni, mint Varro kétszáz iugerumnyi, hagyományos módon megművelt birtokának összes termésével. Cato még csak mellékesen gondolt a baromfi eladására, Varro már azt állapítja meg, hogy több hasznot hoz a páva tenyésztése, mint a baromfié (RR III. 4.1). A villához csatlakozó vadaskertekben (leporaria, vivaria) — amit elsőként Fulvius Lippinus alapított Tarquinii melletti birtokán (Plin. NH VIII. 211) — nyulak, vaddisznók, szarvasok, őzek, vadjuhok és vadkecskék legeltek. Nem feledkeztek meg a csemegének számító éti csiga (Helix pomatia), a mókus (Sciurus vulgaris) és a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius) tenyésztéséről sem. A legújabb kutatások szerint az itáliai éti csiga még az egyiptomi Keleti-Sivatagba is eljutott (Marzano 2008). Természetesen ezek a ritka élelmiszerek előállítására szakosodott villák a nagyvárosi piacok közelében helyezkedtek el.

Galambtenyésztés az ókorban

A galambok tenyésztését a római mezőgazdasági szakírók is tárgyalják. Varro szerint ennek céljából boltozatos tornyot építenek (peristeron), amelyben akár 5000 galambot is nevelhetnek. A tornyok bejáratait magasan helyezik el, a külső falakat pedig sima vakolattal látják el, amelybe márványport kevernek, hogy a kígyók és gyíkok bejutását megakadályozzák. A falakon belül vízszintes sorokban fülkéket helyeznek el, amelyekben egy-egy galambpár lakik. A vízellátást és az élelmezést a tornyon belül oldják meg. A galambok végtermékét havonta egyszer szedik össze és trágyának használják. Egy-egy tenyészgalambpárért Rómában az i. e. 1. században akár 1000 HS-t is megadtak (RR III. 7.1-7). Plinius (NH X. 53) és Columella (RR VIII. 3-5) ugyancsak leírja a columbariumokat, és még Palladius is említi őket (De agr. I. 23). Izraelben különösen gyakran találkozunk régészetileg is megragadható columbarium-tornyokkal, különösen a Heródes nevéhez köthető várakban és településeken: pl. Ma­sa­dán, Jerikóban, Kyproson, Heródionban és Mazorban (Tepper 1986). Izraelben emellett renge­teg földalatti galambneveldét is találtak: a legismertebb közülük a hellenisztikus kori Maresha (Bét Guvrin) mellett került elő a Júdeai-hegységben. (A közeli Beer Nahasban egy barlang falán talált graffito is ábrázolja a galambdúcokat.) A júdeai Horvat Abu Haf-ban egy 8,7 m átmérőjű és 4 m maga­san fennmaradt toronyra bukkantak (Zissu 1995: 57-59), Horvat ’Aleq-ben pedig egy 9,2 m átmérőjű, de csak alapjaiban megmaradt columbariumot találtak (Zissu 1995: 59-60). A Negevben épült Shivta bizánci zarándokhelyén ugyancsak feltártak egy columbariumot, ahol a fennmaradt galambürüléken archeobotanikai vizsgálatokat is végeztek. Kiderült ebből, hogy a galambokat leginkább boroszlánnal és fügével etették, de előkerültek szőlő, olíva, datolya, sóska, sásfélék is. A galambok minden bizonnnyal szabadon repülhettek a sivatagban, élelelem után kutatva (Hirschfeld–Tepper 2006; Ram­say–Tepper 2010). A késő-római keletkezésű Talmudban is szó esik róluk, mint a mezőgazdasági tele­pülések egyik állandó tartozékáról. A galambdúcokat minimálisan 50 könyök távolságra kellett elhe­lyezni a lakott helyektől, a belőlük áradó kellemetlen szag miatt, sőt azt is szabályozták, hogy a raga­dozók miatt a bejutáshoz szükséges létrát mindig a galambdúctól távol kell elhelyezni (Misna, Baba Bathra 2.5, 4.7, 5.3). Egyiptomban a hellenisztikus és római kori papiruszokon is találkozunk a ga­lambtenyésztéssel (Cobianchi 1936), és Karanisban három ókori erdetű galambdúc is fennmaradt (Husselman 1953). 

Föld alatti columbarium Maresha (Bét Guvrin, Izrael) környékén

Bibliográfia

Cobianchi 1936: Cobianchi, M. (1936), “Ricerche di ornitologia nei papiri dell’Egitto greco-romano,” Aegyptus 16(1-2): 91-147.

Hirschfeld–Tepper 2006: Hirschfeld, Y., Tepper, Y., “Columbarium towers and other structures in the environs of Shivta,” Tel Aviv 33(1): 83-116.

Husselman 1953: Husselman, E. M., “The dovecotes of Karanis,” Transactions and Proceedings of the American Philological Associations 84: 81-91.

Marzano 2008: Marzano, A., „Non solo vino campano. La pastio villatica e una rivalutazione della navigazione nell’antichità”, Oebalus. Studi sulla Campania nell’Antichità 3: 251–266.

Purcell 1995: Purcell, N., „The Roman villa and the Landscape of Production”, in Cornell, T. J., Lomas, K. (eds.), Urban Society in Roman Italy, London, Palgrave Macmillan, 151–179.

Ram­say–Tepper 2010: Ramsay, J., Tepper, Y., “Signs from a green desert: a preliminary examination of the archaeobotanical remains from a Byzantine dovecote near Shivta, Israel,” Vegetation History and Archaeobotany 19(3): 235-242.

Rinkewitz 1984: Rinkewitz, W., Pastio villatica. Untersuchungen zur intensiven Hoftierhaltung in der römischen Landwirtschaft, Europäische Hochschulschriften Reihe 3, Geschichte und ihre Hilfswissenschaften Bd. 234, Frankfurt–New York, P. Lang.

Tepper 1986: Tepper, Y., “The rise and fall of dove-raising,” in A. Kasher, A. Oppenheimer, U. Rappaport (eds.), Man and Land in Eretz-Israel in Antiquity, Jerusalem, Yad Izhak Ben Zvi, 170-196. (héb.)

Zissu 1995: Zissu, B., “Two Herodian dovecotes: Horvat Abu Haf and Horvat ‘Aleq,” in J. H. Humphrey (ed.), The Roman and Byzantine Near East, JRA Suppl. 14, Portsmouth, R. I., JRA, 57-69.