Amphorák, doliumok

A Római Birodalomban zajló távolsági kereskedelem alapját a Földközi-tengeri hajózás képezte, ezért is jellemezte a 80-as évek kutatása „seaborn-commerce”-ként Róma kereskedelmi rendszerét (D’Arms–Kopff 1980). A tengeri kereskedelemhez azonban a hajókon kívül megfelelő tárolóeszközökre is szükség volt, amire a görögöktől és föníciaiaiktól átvett amphora tökéletesen alkalmasnak bizonyult. Éppen ezért a római kereskedelmet akár „amphora-born commerce”-ként is jellemezhetnénk.

Az Albenga hajó kb. 10 000 Dressel 1 típusú itáliai boros amphorát szállított

Az amphora öblös, rendszerint lefelé vékonyodó testű edény szűk nyakkal, kisebb-nagyobb nyílással, nyakán alkalmazott két füllel (innen a név: amphoreus < amphi-phoreus, ’kétfelől hordozható’), tölcsér alakú vagy hegyes talppal, amellyel a földbe szúrták vagy állványra helyezték. Az amphora a legősibb tárolóedények egyike: már a korai bronzkorban megjelent a Mediterrán térség keleti partvidékén. Kereskedelmi mennyiségben a görögök kezdték el gyártani, és árasztották el vele a Földközi-tenger medencéjét a gyarmatosítás korában (i. e. 8. század, az ún. „SOS-amphorák” Attikából és Euboiából). Elsősorban szemestermény (búza, árpa, zab), gyümölcs (füge, aszaltszilva stb.), olaj és bor szállítására használták. Az amphorák átlagosan 45–50 cm magasak voltak, a legnagyobb méretű 1,5 métert tett ki, a legkisebb kb. 30 cm-t, de léteztek ennél is kisebb ún. „amphorácskák” is (amphoriskoi). Az amphorák különböző típusai alakultak ki Egyiptomban, Föníciában, Cipruson, Kis-Ázsiában (Knidos), a Balkán-félszigeten és az Égei-tengeren (Athén, Korinthos, Thasos, Délos, Khios, Kós, Rhodos), Massiliában és a Fekete-tenger környéki görög városokban (Hérakleia, Sinopé). A fülekre tett pecsétek leggyakrabban az eponymos tisztviselők vagy a gyártók nevét tartalmazzák. A görög amphorák tipologizálása még nem érte el az a fejlettségi szintet, mint a rómaiaké.

Az amphorák a Római Birodalom gazdaságának legkutatottabb tömeges régészeti forrását szolgáltatják. Heinrich Dressel német régész (1845–1920) a római Monte Testaccio anyaga alapján a CIL XV. kötetében jelentette meg 1899-ben azt a tipológiát, amelyet máig is alapját képezi az amphorák osztályozásának. Ekkor még 45 különféle típust különböztetett meg (DR1–DR45). A kétfülű tárolóedényeken található festett feliratok (tituli picti) alapján Dressel olyan következtetésekre jutott, mint hogy a DR20-as típusú amphorát olaj szállítására használták Baeticából Rómába a Kr. u. 1. században; a DR1-es típusúban pedig Itáliából származó bort exportáltak a Kr. e. 2. század közepén. Azóta Pélichet (1946) és Almagro (1955) egészítette ki a listát; míg Lamboglia (1955) és Callender (1965) megkísérelték az alapvető csoportok elkülönítését. Legutóbb David Peacock és David Williams jelentetett meg új tipológiát — petrológiai elemzéseket alapul véve —, amely 66 csoportot tartalmaz (Peacock–Williams 1986, lásd itt). A legalapvetőbb típusokat így lehetne összefoglalni (zárójelben a Dressel-számok szerepelnek): 1. brundisiumi (Brindisi) amphorák Apaniból — olívaolaj; 2. görög–itáliai amphorák számos szicíliai, korzikai, hispániai és égeikumi lelőhelyről — valószínűleg bor; 3. (DR1A) Campania, Latium és Etruria — bor, alkalmanként kagyló, mazsola és mogyoró; 5. (DR1C) Campania és Etruria — bor és olaj; 6. (DR1) Katalónia, Aspiran (Franciaország) — bor; 7. (DR21–22) talán Campania és Latium — gyümölcs; 8. (DR6) Apulia és az Istria-félsziget (Dalmatia) —főként olaj; 9. Rhodosi típusú amphorák Rhodosról — bor és néha füge; 10. Görög–római amphorák (DR2–4) számos lelőhelyről Campania, Latium, Etruria, Katalónia, Baetica, Dél- és Közép-Gallia, és talán Brockley Hill (Britannia) térségéből — főként bor, néha füge és halszósz; 14. (DR12) Dél-Hispania — haltermékek; 16. (DR7–11) Dél-Hispania — halszósz; 24. (DR25) Dél-Hispania, valószínűleg olaj; 25. (DR20) hasas amphorák, Baetica — olívaolaj; 26. (DR23) Dél-Hispania — olaj alapú termékek; 26. (DR23) Dél-Hispania — olaj alapú termékek; 32. pun amphorák, Mauretania és Africa (Marokkó, Tunézia) — olívaolaj; 43. (Bi) Égei- és Fekete-tengeri régió — ismeretlen tartalom, talán mazsola; 44. (Bii) Észak-Szíria és Ciprus — olaj; 45. (Biv) Kelet-Mediterráneum — ismeretlen tartalom; 49. (Almagro 54), Gaza, Iudaea/Palaestina — bor. Az amphoratípusok egyértelműen fejlődésen mentek át, aminek oka és következménye a gazdaságosság  iránti igény volt. A Dressel 1B helyettesítése a Dressel 2-3-4 típusokkal (ami i. e. 10 körül történhetett meg) egyértelműen előnyös volt, hiszen az előbbi típusban 1 kg agyagcserépre mindössze 0,88 liter jutott, az utóbbiakban ez az arány 1,68 literre módosult. A újabb amphorák tehát kevésbé robusztusak voltak és határozottan jobb volt a bruttó/nettó súlyarányuk. Ilyen változás a későbbiekben is bekövetkezett: a Dressel 20 amphorákban 1 kg cserépre már átlagosan 2,21 liter tárolóhely jutott, a tripolitaniai amphorák esetében ez akár 3,56 liter is lehetett (Harris 2011:18).

A baeticai amphorák fejlődése

Az amphorák vizsgálata két esetben is a gazdaság- és társadalomtörténet szélesebb összefüggéseire világított rá (Paterson 1982). Az első a késő-köztársaság kori Sestius szenátorcsalád birtokainak és kereskedelmi szerepének felgöngyölítése volt az ager Cosanus (azon belül a settefinestrei villagazdaság), másrészt a cosai kikötő, harmadrészt a tenger alól (pl. Grand Conglouénál 1955-ben) előkerült Sestius-amphorák vizsgálatával (Manacorda 1978; Will 1979; McCann et al. 1987).  A Laecanius földbirtokos- család birtokai az Isztriai-félszigeten feküdtek, a legismertebb közülük a Nagy Brioni-szigeten. Az i. e. 1. és az i. sz. 2. század között itt termelt olajat saját készítésű amphorákban exportálták Itáliába és az Alpok-menti provinciákba. Horvátország, Szlovénia, Magyarország, Ausztria és Svájc területén több mint 50 helyen kerültek elő a Laecaniusok amphorái. Miután C. Laecanius Bassus és hasonló nevű fia i. sz. 40-ben és 64-ben a consulságig jutott, földjeit a fiscus elkonfiskálta (Bezeczky 1995). A narbói származású P. Usulenus Veiento Augustus korában nagy mennyiségű katalóniai bort szállított Gallia nyugati részébe Narbón keresztül, amint ezt az amphorakutatás felderítette (Christol–Mallart 1997; Fédière–Christol 1999), és egy Marcus Porcius nevű „márkanév” is felbukkan Tarraconensisben, akinek valószínűleg a Cato családhoz lehetett köze (Pena 1999). Ma már jól tudjuk, hogy a Földközi-tenger mentén mindenféle árut szállítottak minden irányban. Például, a jellegzetes hispaniai Dressel 20 olajos amphora időszámításunk első két évszázadában Keletre is eljutott; és ellenkezőleg: a Kapitän II típusú boros amphora, amit a Kelet-Mediterráneumban gyártottak, a második század második felétől kezdve elérte Hispaniát, Germaniát, és még Britanniába is került belőle (Panella 1985:180-189; Reynolds 1995:106-110).

A Sestiusok boros amphorái a dél-franciaországi Grand Congloué hajóroncsból

Az élelmiszerek tömeges szállításának igényei más tárolóedény-típusokat is életre hívtak, illetve felélesztettek. Bizonyosnak látszik, hogy a doliumokkal felszerelt hajókat a Dél-Hispania, Dél-Gallia és Italia közötti borkereskedelem igényei hívták életre. Ilyen hajókból eddig hetet találtak az i. sz. 1. és 3. század közötti időből, a három legérdekesebb hajóroncs a Diano Marina, a Petit Congloue és a La Giraglia. A hatalmas (akár 2000 liter űrméretű) doliumokban — mint azt Hesnard a Grand Ribaud D hajóroncs alapján kimutatta — akár 50%-kal több bort lehetett szállítani, mint az ugyanilyen önsúlyú amphorákban (Hesnard 1979). Ennek a szállítóeszköznek viszont nagy hátránya volt, hogy nehezen lehetett visszáruval megtölteni, aminek hiányában a hajó instabillá válhatott. 2008-ban Elba szigeténél találtak egy csaknem ép állapotban lévő teherhajót, amelyen 9 db dolium volt, egyenként 2 méter magas és 5 méter kerületű. Ezek a hajók a minturnaei Pirani-család  tulajdonában voltak. Minthogy doliumokkal felszerelt hajóroncsok csak az i. e. 1. század vége és az i. sz. 1. század közepe közötti időszakból ismertek, ez a szállítási módszer sikertelen újításnak látszik (Harris 2011:18).

A Diano Marina elnevezésű doliumokat és amphorákat szállító hajó rekonstrukciója (Liguria, Észak-Itália)

Bibliográfia

Almagro 1955: Almagro, M., Las necrópolis de Ampurias II. Necrópolis romanas y necrópolis indígenas, Monografías Ampuritanas III, Barcelona, Seix y Barral.

Bezeczky 1995: Bezeczky, T., „Amphorae and Amphora Stamps from the Laecanius Workshop”, Journal of Roman Archaeology 8: 41–64.

Callender 1965: Callender, M. H., Roman Amphorae, with Index of Stamps, Oxford, Oxford University Press.

Christol–Mallart 1997: Christol, M., Mallart, R. P., „Els ’negotiatores’ de Narbona i el vi català”, Faventia 19(2): 75–95.

D’Arms–Kopff 1980: DʹArms, J. H., Kopff, E. C. (eds.), The Seaborne Commerce of Ancient Rome: Studies in Archaeology and History, Rome, American Academy in Rome.

Fédière–Christol 1999: Fédière, G., Christol, M., „La présence italienne dans l'arrière-pays de Narbonne: le dossier des Usuleni. Épigraphie de l'instrumentum domesticum et épigraphie lapidaire”, Dialogues d’histoire ancienne 25:1, 81–99.

Harris 2011: Harris, W.V., Rome’s Imperial Economy, Twelve Essays, Oxford, Oxford University Press, 113–146.

Hesnard 1997: Hesnard, A., “Entrepôts et navires à dolia: l’invention du transport de vin en vrac,” in D. Meeks, D. Garcia (eds.), Techniques et économie antiques et médiévales: le temps de l’innovation: colloque international Aix-en-Provence, 21-23 mai 1996, Aix-en-Provence, Université de Provence, 130-131.

Lamboglia 1955: Lamboglia, N., “Sulla cronologia delle anfore romane di eta repubblicana (II-I secolo a.C.),” Rivista Studi Liguri 21: 252-260.

Manacorda 1978: Manacorda, D., „The Ager Cosanus and the Production of the Amphorae of Sestius: Evidence and a Reassessment”, Journal of Roman Studies 68: 122–131.

McCann et al. 1987: McCann, A. M., Bourgeois, J., Gazda, E. K., Oleson, J. P., Will, E. L. (eds.), The Roman Port and Fishery of Cosa: a Center of Ancient Trade, Princeton, Princeton University Press.

Panella 1985: Panella, C., “Il commercio di Roma e di Ostia in età imperiale (secoli I-III): le derrate alimentary,” in C. Pavolini (ed.), Misurare la terra: centuriazione e coloni nel mondo romano. Città, agricoltura commercio: materiali da Roma e dal suburbio, Modena, Edizioni Panini, 180-189.

Paterson 1982: Paterson, J., „’Salvation from the Sea’: Amphorae and the Roman Economy”, Journal of Roman Studies 72: 146–157.

Peacock–Williams 1986: Peacock, D. P. S., Williams, D. F., Amphorae and the Roman Economy: An Introductory Guide, Longman Archaeology Series, London, Longman.

Pélichet 1946: Pélichet, E., “A propos des amphores trouvées à Nyon,” Zeitschrift für Schweizerische Archälogie und Kunstgschichte 8: 189-202.

Pena 1999: Pena, M. J., „Las marcas de M. Porcius sobre ánforas Pascual 1”, Faventia 21:2, 75–83.

Reynolds 1995: Reynolds, P., Trade in the Western Mediterranean, AD 400-700: The Ceramic Evidence, BAR International Series 604, Oxford, British Archaeological Reports.

Will 1979: Will, E. L., „The Sestius Amphoras: a Reappraisal”, Journal of Field Archaeology 6:3, 339–350.