Egyéb haszonnövények

Az emberiség egyik legősibb kultúrnövénye a len. A lenrostokat a lennövény (Linaceae, mintegy 230 fajjal) szárából nyerik. A növény 70-120 cm magas, világoskék vagy fehér virágú. A lent szép fénye, hűvös tapintása, nagy szakítóereje, rugalmassága, könnyű fehéríthetősége és színezhetősége teszi kedvelt textilipari nyersanyaggá. A lennek (Linum usitatissimum L.) két típusa alakult ki: a rostjáért ter­mesztett rostlen (Linum u. convar. usitatissimum) és a nagyobb magvú, olajáért termesztett olaj­len (Linum u. convar. mediteraneum). A növény legkorábbi változata az évelő Linum angustifolium Huds., amit már a neolitikumban is termesztettek, elsősorban Dél-Európában (az Alpoktól délre). Ezt váltotta fel a Keletről behozott, házi vagy egynyári len (Linum usitatis­simum), amit a csapadékosabb és hűvösebb északi területeken is lehetett termeszteni. Lenből ruhát, sátort, vitorlát és kötelet készí­tettek. Plinius hosszan tárgyalja a lenvászon készítésének módját (NH XIX. 2-25). A lentermesztésről Egyiptomból (Mayerson 1997), Gallia Aquitaniából (Strabón IV. 2.2. C 191; Deniaux 1995), Itáliából (Gleba 2004) és Hispaniából is vannak adataink (Plin. NH XIX. 7-11). A Vörös-tenger melletti Myos Hor­mos (Quseir al-Qadim) és Bereniké (Medinet el-Haras) kikötőjében lenből készült kötélzetet és indiai módra szőtt vitorlák maradványait is megtalálták a régészek (Wild–Wild 2001; Whitewright 2007). Hispaniában az i. sz. 1. század közepén létrehozott villában Saetabis (Játiva, Valencia) mellett, amelynek tulajdonosa egy bizonyos Publius Cornelius Iunianus volt, lenfeldolgozó műhelyt is feltártak a régészek (Úbeda–Prósper 2006). A 20. század legvégén az egyiptomi Kellis (Ismant el-Kharab, Dakleh-oázis) késő-római rétegében találtak számos textilmaradványt, amelyek között a leggyakoribb a festett lenvászon volt (Bowen 2001).

Lenfeldolgozó műhely az ókori Saetabisban (Xàtiva, Valencia tartomány, Spanyolország)

A textilipar másik fontos növényi nyersanyaga a kender (Cannabis sativa). Mivel a növény rostjai erősek és a nedvességnek is jól ellenállnak, elsősorban műszaki szövetek, vitorlavásznak, ponyvák, zsákok, kötelek, zsinegek stb. készülnek kenderfonalból. A kenderkócból szintén fonalat fonnak, de ez csak alárendeltebb célokra használható. Az Ázsiában őshonos növényfaj valamikor az i. e. 8–7. szá­zadban került a Mediterrán térségbe, termesztésének nyomait Görögországban, Rómában és Germa­niában is megtalálták (Godwin 1967). A Lago do Nemi és a Lago Albano környékén végzett palino­lógiai kutatások szerint a kendertermesztés ezen a környéken az i. sz. 1. században érte el csúcs­pontját (Mercuri et al. 2002).

Manapság a gyapot és az abból készült pamut jelentősége világméretekben messze fölülmúlja a len és a kender fontosságát. A gyapot (Gossypium) mintegy negyven ismert faja Kelet-Ázsiában és Ame­rikában is őshonos. Theophrastos és Plinius is ír a gyapot eredetéről és tulajdonságairól (Theophr. HP IV. 4.8; IV. 7.7; Plin. NH XII. 38-39), ami szerintük főként a Perzsa-öböl partján nő. Ennek régészeti bizonyítékait is megtalálták Szaúd-Arábiában és Bahrein szigetén (Bouchaud et al. 2011). Strabón a hellenisztikus szerzőt, Nearkhost idézi, amikor azokról az Indiában termő fákról beszél, amelyekből „gyapjú sarjad ki”, az indiaiak „ebből szövik a finom gyolcsot, a makedónok pedig pehely gyanánt használják és a nyergeket tömik vele” (XV. 1.20. C 693).  A mediterrán térségbe Indiából im­por­tált pamut készruha is eljutott, bár Egyiptomban — a fennmaradt forrásokból úgy tűnik — ter­mesztették is (Winter–Youtie 1944). A Kellis Mezőgazdasági Jegyzék megemlékezik „szövésre szánt gyapotról” (Bagnall 1997: ll. 547, 556, 558-59, 720, 1484), és ostrakonokon is találtak gyapot eladá­sára vonatkozó adatokat (Hope 1999: 64). Az Egyiptomban előkerült gyapot magházak és magok vizsgálata egyértelműen bizonyította, hogy az ókorban ugyanazt a fajt termesztették, mint a manap­ság: a Gossypium barbadense néven ismert „amerikai” gyapotot (Thanheiser–Bagnall 1997: 39-40; Than­heiser 1999). Nem világos viszont, hogy a Pausanias könyvében említett βύσσος, amit Élis­ben és Patras környékén termesztettek, vajon gyapotnak értelmezhető-e (V. 5.2; VI. 26.6; VII. 21.14).

Munka a mai egyiptomi gyapotföldeken

Növényi eredetű ruhafestékeket nagy mennyiségben használtak a textiliparban, ezért termeszté­sük is szükségessé vált (Melo 2009). Mind a festőbuzér (Rubia tinctorum L.), mind a festő csülleng (Isatis tinctoria L.) Észak-Afrikában őshonos növényfaj (Balfour-Paul 1998: 23). Az indigó — mint a neve is mutatja — Indiából származó importnövény volt (Plin. NH XXXV.27, 46), bár a rómaiak is ter­mesz­tették Egyiptomban (Balfour-Paul 1998: 23). Carroll azt állítja, hogy a festőbuzér kivételével, amelyet a pre-római Galliában is ismertek (vö. Zech-Matterne–Leconte 2010), a római kori Egyiptom­ban használt festőanyagok korábban nem voltak hasz­ná­latban (Carroll 1986: 33). Ugyanakkor Lucas szerint a festő csüllenget Fajjúmban is termesztették az i. sz. 1–4. században, de az általa idézett szöve­gek (P. Oxy. I, II és X. kötet) éppenhogy tiltják a csülleng termesztését (Lucas 1962: 151). A csül­lenget mindene­setre Dél-Itáliában is meghonosították (Guarino–Casoria–Menale 2000). Indigóval festett gyapjúszövetet találtak Maximianon el-Zerga erődben a Keleti-siva­tagban; és az Akhmimban felfe­dezett késő-római vászon- és gyapjúfüggönyöket minden bizonnyal indigóval festették (Balfour-Paul 1998: 24).

Bár az ókori mediterrán világ egyik legfontosabb hasznonnövénye a papirusznád (Cyperus papy­rus) volt, ennek termesztéséről tudunk szinte a legkevesebbet. Mivel a papirusz a fáraók kora óta Alsó-Egyiptom jelképe is volt, általában úgy gondoljuk, hogy ez a növény mindenütt vadon ter­mett a Nílus mentén, különösen annak deltájában. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű (Bülow-Jacobsen 2009: 4-5). Már Theophrastos is feljegyezte — és tőle azután Plinius is átvette (NH XIII. 72-73) —, hogy a papirusznád nem nő meg két könyöknél (kb. 90 cm) mélyebb vízben. Mivel a Nílus minden évben kiöntött majd visszahúzódott a medrébe, papiruszt csak úgy lehetett termeszteni, hogy mes­terségesen biztosították a növekedéséhez szükséges vízmennyiséget. Közvetett bizonyítékul szolgál erre, hogy a Nílus-deltában, ahol Strabón szerint is a legtöbb papiruszt termesztették (XVII. 1.15. C 799-800), az 1820-as évek utazói még láttak papiruszt, de a mocsarak lecsapolása után már hírmon­dójuk sem maradt. Ugyanakkor papirusz nemcsak a deltavidéken, hanem a Fajjúmi körzet oázisaiban is termett, de ugyanúgy megtalálható volt a Felső-Níluson, Szudán vidékén, Etiópiában (pl. a Tana-tóban), az Albert-tóban; Nyugaton pedig a Niger-folyónál, Marokkóban sőt Gran Canaria szi­getén is. Papirusz azonban nemcsak Afrikában nőtt, hanem a Közel-Keleten is: a Tiberias-tónál, a Jor­dán mel­léki Hulah-mocsarakban, Tyros és Byblos környékén. Még az itáliai félszigeten is találkozha­tunk vele: Etruria tavaiban (Strabón XVI. 4.14. C 774; XVII. 1.15. C 799-800); továbbá Lucaniában, a Heracliai táblákon is említenek „papiruszmocsarat” (βυβλίαν μασχάλαν, IG XIV 654). Ennek ellenére nincs ada­tunk arról, hogy az egyiptomi papirusznádon kívül máshonnan származó növényből is készí­tettek volna íróanyagot (Lewis 1974: 4-20). Ráadásul az egyiptomiak nemcsak íróanyagot készítettek a papi­ruszcserjéből, hanem igen sokoldalúan használták: gyökereiből tűzifa lett vagy evőeszközt faragtak belőle, szárából csónakot készítettek, leveléből vitorlákat, gyékényeket, ruhát, takarókat és kötelet is fontak (NH XXII. 72). Az egyiptomi papirusznád-termesztés története pedig még fel­dolgozásra vár.

Papiruszültetvény a mai Egyiptomban

Bibliográfia

Bagnall 1997: Bagnall, R.S., The Kellis Agricultural Account Book, Dakhleh Oasis Project Monograph, Oxford, Oxbow Books.

Balfour-Paul 1998: Balfour-Paul, J., Indigo. London, British Museum Press.

Bouchaud et al. 2011: Bouchaud, C., Tengberg, M., Dal Prà, P., “Cotton cultivation and textile production in the Arabian Peninsula during antiquity; the evidence from Madâ’in Sâlih (Saudi Arabia) and Qal’at al-Bahrain (Bahrain),” Vegetation History and Archaeobotany 20(5): 405-417.

Bowen 2001: Bowen, G., “Texts and Textiles: a study of the textile industry at ancient Kellis,” Artefact (Melbourne) 24: 18-28.

Bülow-Jacobsen 2009: Bülow-Jacobsen, A., “Writing materials in the ancient world,” in R. Bagnall (ed.), Oxford Handbook of Papyrology, Oxford, Oxford University Press, 3-29.

Carroll 1986: Carroll, D. L., Looms and Textiles of the Copts, Washington, D.C., University of Washington Press.

Deniaux 1995: Deniaux, E., “L’artisanat du textile en Gaule: remarques sur quelques inscriptions,” Cahiers du Centre Gustave Glotz 6(1): 195-206.

Gleba 2004: Gleba, M., “Linen Production in Pre-Roman and Roman Italy,” in C. Alfaro (ed.), Purpureae Vestes I. Textiles y tintes del Mediterráneo en época romana, Valencia, Universidad de Valencia, 29-37.

Godwin 1967: Godwin, H., “The ancient cultivation of hemp,” Antiquity 41(61): 42-49.

Guarino–Casoria–Menale 2000: Guarino, C., Casoria, P., Menale, B., “Cultivation and use of Isatis tinctoria L. (Brassicaceae) in Southern Italy,” Economic Botany 54(3): 395-400.

Hope 1999: Hope, C. A., “Excavations at Ismant el-Kharab in 1998/9: a Brief Report,” Bulletin of the Australian Centre for Egyptology 10: 59-66.

Lewis 1974: Lewis, N., Papyrus in Classical Antiquity, Oxford, Clarendon Press.

Lucas 1962: Lucas, A., Ancient Egyptian Materials and Industries, 4th edition revised by J. R. Harris, London, Edward Arnold.

Mayerson 1997: Mayerson, P. (1997), “The role of flax in Roman and Fatimid Egypt,” Journal of Near Eastern Studies 56(3): 201-207.

Melo 2009: Melo, M. J., “History of natural dyes in the ancient mediterranean world,” in T. Bechtold, R. Mussak (eds.), Handbook of Natural Colorants, New York, Wiley, 3-20.

Mercuri et al. 2002: Mercuri, A. M., Accorsi, C. A., Mazzanti, M. B., “The long history of Cannabis and its cultivation by the Romans in central Italy, shown by pollen records from Lago Albano and Lago di Nemi,” Vegetation History and Archaeobotany 11(4): 263-276.

Than­heiser 1999: Thanheiser, U., “Plant Remains from Ismant el-Kharab: First Results,” in C. A. Hope, A. J. Mills (eds.), Dakhleh Oasis Preliminary Reports on the 1992-1993 and 1993-1994 Field Seasons, Oxford, Oxbow Books, 89-93.

Thanheiser–Bagnall 1997: Thanheiser, U., Bagnall, R. S., “Crops,” in R. S. Bagnall (ed.), The Kellis Agricultural Account Book (P Kell. IV Gr. 96), Oxford, Oxbow Books, 35-46.

Úbeda–Prósper 2006: Úbeda, R. A. D. A. G., Prósper, E. G., “El procesado del lino en la villa romana de Cornelius. Primera valoración,” in J.P. Morel, J. Tresseras Juan, J. C. Matamala (eds.), The Archaeology of Crop Fields and Gardens, Bari, Edipuglia.

Whitewright 2007: Whitewright, J., “Roman rigging material from the Red Sea port of Myos Hormos,” International Journal for Nautical Archaeology 36(2): 282-292.

Wild–Wild 2001: Wild, F. C., Wild, J. P., “Sails from the Roman port at Berenike, Egypt,” International Journal for Nautical Archaeology 30(2): 211-220.

Winter–Youtie 1944: Winter, J. G., Youtie, H. C., “Cotton in Graeco-Roman Egypt,” American Journal of Philology 65(3): 249-258.

Zech-Matterne–Leconte 2010: Zech-Matterne, V., Leconte, L., “New archaeobotanical finds of Isatis tinctoria L.(woad) from Iron Age Gaul and a discussion of the importance of woad in ancient time,” Vegetation History and Archaeobotany 19(2): 137-142.