Fűszernövények

Ókori forrásaink töredékességük ellenére száznegyvenkét fajta fűszernövényt említenek meg, amelyek közül ma nyolcvannégyet tudunk azonosítani (Thurmond 2006: 263; Thüry–Walter 1997: 33). Miller meggyőzően érvel amellett, hogy az egyszerű rómaiak már a legkorábbi időktől fogva szívesen használtak új fűszereket ételeik elkészítéséhez, megemlítve, hogy Plautus komédiáiba hamisított fűszerek nevei is bekerültek (Miller 1969: 8-9). A monszunszelek felfedezése, s egyúttal az indiai kereskedelmi utak megnyílása után drámai módon megnőtt az import mennyisége, ami az árakat is leszorította (Miller 1969: 23-5; 82-3; Thurmond 2006: 263-264). A pompeii Herkules menyeg­zője házában (Casa delle Nozze di Ercole, VII.9.47) bizonyítékot találtak arra, hogy az itt lakók borsot, oreganót, rozmaringot, babért, édesköményt, koriandert és kapribogyót fogyasztottak (Ciaraldi 2007: 114). Az egyiptomi Keleti-Sivatag egyik kietlen kőbányájában, a Mons Claudianuson még ennél is hosszabb a fűszerek listája, ami azért is érdekes, mert egyetlen centurio kivételével egyszerű mun­kások és egy csapatnyi legionárius élt ezen a helyen, ahová minden élelmiszert úgy kellett nehéz terepen odaszállítani (Van der Veen 1998a). Az egyik legdrágább egzotikus fűszert, a feketeborsot is hatalmas mennyiségben importálták a Római Birodalomba, Plinius szerint évente 50 millió sestertius értékben (Plin. NH XII. 28, 58; Ciaraldi 2007). A borsra — magas ára ellenére (Plin. NH XII. 29) — igen széles volt a piaci kereslet, és Domitianus egy egész raktárt épített ennek tárolására Rómában (Miller 1969: 82-83). A bors fontosságát az is mutatja, hogy az ókori irodalomban négyszáznyolcvankét említés történik róla, amivel csak a halszósz vetekedhet (Thüry–Walter 1997: 36-39), és nagy mennyi­ségben került elő a Vörös-tengeri Bereniké kikötőjének ásatásain is (Cappers 2006; Ciaraldi 2007: 114-115), valamint — még meglepőbb módon — a Duna melletti Straubingban (Bakels–Jacomet 2003: 550) és az említett Mons Claudianuson is (Van der Veen 1998a; Van der Veen 1998b).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szárított bors a Vörös-tengeri Bereniké kikötőjéből (fotó: S. Sidebotham)

Bibliográfia

Bakels–Jacomet 2003: Bakels, C., Jacomet, S., “Access to Luxury Foods in Central Europe during the Roman Period: The Archaeobotanical Evidence,” World Archaeology 34: 522-47.

Cappers 2006: Cappers, R. J. T., Roman Foodprints at Berenike. Archaeobotanical Evidence of Subsistence and Trade in the Eastern Desert of Egypt, Los Angeles, Cotsen Institute of Archaeology.

Ciaraldi 2007: Ciaraldi, M., People and Plants in Ancient Pompeii, London, Accordia Research Institute, University of London.

Miller 1969: Miller, J. I., The Spice Trade of the Roman Empire, 29 BC to AD 641, Oxford, Oxford University Press.

Thurmond 2006: Thurmond, D., A Handbook of Ancient Food Processing. For Her Bounty No Winter, Leiden, Brill.

Thüry–Walter 1997: Thüry, G. E., Walter, J., Condimenta: Gewürzpflanzen in Koch- und Backrezepten aus der römischen Antike : Begleitbuch zur Pflanzenschau „Altrömische Gewürze,” Wien, Institut für Botanik und Botanischer Garten der Universität Wien.

Van der Veen 1998a: Van der Veen, M., “A Life of Luxury in the Desert? The Food and Fodder Supply to Mons Claudianus,” JRA 11: 101-116.

Van der Veen 1998b: Van der Veen, M., “Gardens in the Desert,” in Life on the fringe. Living in the southern Egyptian deserts during the Roman and early-Byzantine periods. Proceedings of a colloquium held in Cairo, 9-12 December 1996, Leiden, Brill, 221-242.