Gyógynövények

A növénytan legfőbb forrása a római korban Dioskoridés (élt kb. 40–90 között), a kilikiai Anazarbos szülötte, aki Nero korában élte fénykorát. De materia medica (görögül Περὶ ὕλης ἰατρικῆς) című művének öt könyvében közel 600 növényi, állati és ásványi eredetű gyógyszert írt le, megnevezve lelő- vagy élőhelyüket is. Valamivel korábban, Augustus és Tiberius korában működött Sextius Niger, akinek könyvéből az idősebb Plinius is sokat merített. Figyelemre méltó Plinius azon megjegyzése, hogy a hellenisztikus kori görög tudomány alaposan felkutatta a gyógynövényeket, míg az illiterátus népek körében — bár megvolt a tudásuk — nem jegyezték le azt, így a gyógyhatású növények ismeretlenek maradtak (NH XXV. 3). Nyugaton a rómaiak sok gyógynövényt véletlenszerűen fedeztek fel (NH XXV. 6). A közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) virágát és magját főként sebek kezelésére használták; valószínűleg ezért kerültek elő nagy mennyiségben a svájci Hauterive-Champ­réveyres bronzkori lelőhelyen is (Jacquat 1989). Más gyógynövényeket még mindig nem tudunk azonosítani. Például a brit gyökérnek (radix Britannica) nevezett növényről — melynek nevét egy Halternben (Észak-Rajna-Vesztfália) előkerült gyógyszeres ládikára vésték — tudjuk, hogy a hajósok skorbut ellen használták, de nem tudjuk, melyik növényről lehet szó (Fitzpatrick 1991). A régészeti lelőhelyeken előkerülő növénymaradványokról azt sem mindig könnyű eldönteni, milyen célra szolgáltak. A hollandiai Uitgeestben például egy 3. századi bronzedényt találtak, benne retek, zeller, oregánó és mályva magjaival — ebből étkezésre, gyógyászatra és testápolószer-készítésre is követ­kez­tet­hetünk (Buurman 1988). Egy i. e. 1. századi hajóroncsban, amelyet 1984-ben Ladispolinál (Rómától mintegy 40 km-re északra) fedeztek fel, egy bronz lakattal lezárt nagyméretű faláda került elő (Carré 1993). A ládában zsákokba csomagolt kömény és koriander magot találtak. Ezt a két ernyős­virágú növényt (Umbelli­ferae) nemcsak az ételkészítésben használták, hanem gyógyhatásáért is nagyra becsülték.

A legrégebbi idők óta ismert gyógyhatású növények közül kettőt kell kiemelnünk. Az egyik a Cyrenaica tartomány legfőbb kiviteli cikkének számító silphium vagy laserpicium, amely sehol másutt nem termett a Római Birodalom területén. Az ezüstárban mért silphium a husángfélék nemzetségébe (Ferulae) tartozó növény, pontos meghatározása azonban ― a fennmaradt ábrázolások ellenére (vö. Tameanko 1992; Koerper‒Kolls 1999) ― egyelőre nem lehetséges. A silphiumnak az orvoslásban is jelentős szerepe volt: ókori források fájdalomcsillapítóként, afrodíziákumként, fogamzásgátlóként és magzatelhajtóként is tárgyalják (Gemmill 1966). Idősebb Plinius szerint a silphium egy fennmaradt példányát mint kuriózumot mutatták be Nerónak (NH XIX. 15; Parejko 2003).

Silphium ábrázolása egy cyrenaicai vereten

A Iudaea/Palaestinában termesztett balzsam (opobalsamum) azért számított rendkívül érté­kesnek, mert a rendkívüli forróságot és tengerszint közeli talajmagasságot kedvelő növény csak a csak a Holt-tenger melletti Jerikói-síkság különleges mikroklímáján termett (Patrich 2006). A balzsamot már a növénytan iránt buzgón érdeklődő Theophrastos, Aristotelés tanítványa is tanulmá­nyozta az i. e. 4. században (HP IV. 4.14; IX. 1.6). A Jerikó körül elterülő, kb. száz stadion hosszan elnyúló balzsamültetvényeket Strabón is említi (Geógr. II. 48.9; II. 19.98). Pompeius Trogus szerint az ültetvények területe 200 iugerumot tett ki (Hist. Phil. XXXVI. 31). A jerikói balzsamkertek legismertebb leírása az idősebb Plinius nevéhez fűződik (NH XII. 111–124), akinek állítása szerint Nagy Sándor idejétől kezdve folyt itt a balzsamtermesztés. Plinius — valószínűleg Theophrastost alapul véve — két ültetvényt említ Jerikó környékén: egy 20 iugerum (50 dunam) területű nagyobbat, és egy kisebbet, amely császári tulajdonban van, s ezért az ebből származó bevétel a fiscust gyarapítja (NH XII. 111). Plinius szerint a kert öt év alatt 800 ezer sestertiust jövedelmezett a császárnak (Cotton 1997), és a balzsamfát még Vespasianus és Titus közös diadalmenetén is felvonultatták i. sz. 71-ben (NH XII. 111). A Holt-tengeri nyugati partjának közepén fekvő Ein-Gediben is nagy mennyiségben termesztették a balzsamfát, de Ein-Gedi így is csak a második helyet vívta ki Jerikó után (Hadas 2007). A Masada erődjében felfedezett papiruszok között van egy latin nyelvű töredék, amelyen a [- - -m]itte xulob[alsamum - - -], vagyis „küldj balzsamot” kifejezés olvasható (P. Masada II. no. 749.b). Masadán korsófüleket is találtak „balzsam” felirattal, sőt egy Qumrán környéki barlangban egy lezárt korsócskában ókori eredetű valódi balzsamolaj is előkerült az 1980-as években (Patrich–Arubas 1989).

Qumrán közelében előkerül balzsamos (?) edény

A gyógynövények legfontosabb termőterületei közé tartozott Cyrenaica és Iudaea/Palaestina mellett Kréta szigete. Theophrastos szerint (HP IX. 16.3) az egész hellén világban ez a sziget volt a leggaz­dagabb gyógynövényfélékben. Ma is több mint 1200 féle növény él a szigeten, amelyeknek csaknem egytizede endemikus faj. Számos gyógynövény található közöttük: pl. a krétai oregánó (Origanum dictamnus) és a krétai kakicsvirág (Petromarula pinnata). Ezeket a császárkorban gyógy­szerként, ételízesítőként, illatszerekben és mágikus célokkal hasznosították. A gyógynövények begyűjtését — Galénos szerint — egy császári procurator személyesen felügyelte (Chaniotis 1999: 210; a növények felsorolását ld. Chaniotis 1999: 220).

Szemorvosok által használt gyógynövénykészítmények

A gyógynövénykereskedelem egyik érdekes forrását jelentik a nyugati tartományokban előkerült római szemorvosi lapkák (ang. collyrium stamps; fr. cachets d’oculistes). Az i. sz. 1–4. század között használt, eddig előkerült körülbelül 300 darab agyagpalából vagy zsírkőből faragott téglalap alakú lapkára az orvosok rávésték „márkajelzésüket”, valamint a gyógyszerük nevét, hatóanyagát és használati módját (Salles 1982: 236). A gyógyszert a lapka sima felszínén keverték ki az orvosok. Egy 2–3. századi szemorvos egész gyógyszerészfelszerelése is előkerült La Favorite (Lyon) temetőjében (Musée galloromain de Lyon-Fourvière), amely 20 különféle szárított alapanyagot tartalmazott (Bui-Thi-Mai et al. 1990). Igazi meglepetés volt az anyagok között a feketeribizli jelenléte, mivel eddig nem tudtuk, hogy ezt a gyümölcsöt ebben az időben már ismerték a rómaiak. A szemorvosok lapkáin egyébként az alábbi gyógyhatású növények kerültek említésre [szögletes zárójelben az orvosok nevét közöltük]: cinnaminum (fahéj) [Quintus Germanus Securus, Salles 1982: #11, Bavai, Belgica]; crocodes (sáfrány) [Marcus Sulpicius Hermadion, Salles 1982: #7, Lyon, Lugdunensis, et alii]; diaglaucaeum (vérehulló fecskefű, Chelidonium maius) [Lucius Antaeus Parcus, Salles 1982: #13, Elewijt, Belgica]; diaom­phacium (verjus [verzsü], olaszul agresto; éretlen szőlőből kipréselt lé) [R(---) Alexander Phoenix, Salles 1982: #31, ismeretlen lelőhely]; diarhodon (rózsakészítmény) [Titus Sollius Genitor, Salles 1982: #1, Antibes, Narbonensis]; dyasmyrnes (mirrhakészítmény) [Quintus Cassius, Salles 1982: #5, Bons-Tassily, Lugdunensis]; herbacium medicamentum (füvekből készült gyógyszer) [Parthenope, Salles 1982: #10, Maine-et-Loire, Lugdunensis]; melinum (mélosi alma, vagy birsalma) [Caius Caelius Fortunatus, Salles 1982: #28, Cáceres, Extremadura, Hispania]; mixtum militare („katonai keverék”, Publius Fabius Pupus, Salles 1982: #4, Sauviat-sur-Vige, Aquitania, 3. század]; nardinum (nárdus) [Marcus Sulpicius Hermadion, Salles 1982: #7, Lyon, Lugdunensis, et alii]; opobalsaminum (balzsam) [Saturnus, Salles 1982: #24, Aachen, Germania; Caius Iulius Stephanus, Salles 1982: #30, Straubing, Raetia]; pyxinum (buxuslevélből készült gyógyszer) [Aelius Rufus, Salles 1982: #9, Rhus, Lugdunensis]; stactum (mirrha kivonat) [Decimus Varenius Bitia, Salles 1982: #25, Rübenach, Germania]; turinum (tömjén) [Caius Caelius Fortunatus, Salles 1982: #28, Cáceres, Extremadura, Hispania].

Szemorvosi lapka Gallia Lugdunensis tartományból

Bibliográfia

Bui-Thi-Mai et al. 1990: Bui-Thi-Mai, M., Girard, M., Gratuze, B., Guineau, B., “Découverte de la tombe d’un oculiste à Lyon (fin du IIe siècle après J.-C.) instruments et coffret avec collyres,” Gallia 47: 215-249.

Buurman 1988: Buurman, J., „Roman medicine from Uitgeest,” Forschungen und Berichte zur Vor- und Frühgeschichte in Baden-Württemberg 31: 341-351.

Carré 1993: Carré M.-B., “L’épave à dolia de Ladispoli (Etrurie Méridionale),” Archaeonautica 11: 9-29.

Chaniotis 1999: Chaniotis, A., “Milking the mountains. Economic activities on the Cretan uplands in the Classical and Hellenistic Period,” in A. Chaniotis (ed.), From Minoan Farmers to Roman Traders: Sidelights on the Economy of Roman Crete, heidelberger althistorische Beiträge und epigraphische Studien 29, Stuttgart, Steiner, 181-220.

Cotton 1997: Cotton, H. M., “Ein Staatsmonopol und seine Folgen: Plinius Naturalis historia 12, 123 und der Preis für Balsam,” Revue de Philologie 140(2): 153-161.

Fitzpatrick 1991: Fitzpatrick, A. P., “Ex Radice Britanica,” Britannia 22: 143-146.

Gemmill 1966: Gemmill, C. L., “Silphium,” Bulletin of the History of Medicine 40(4): 295-313.

Hadas 2007: Hadas, G., “The Balsam ’Afarsemon’ and Ein Gedi during the Roman-Byzantine Period,” Revue Biblique 114(2): 161-173.

Jacquat 1989: Jacquat, C., Hauterive-Champréveyres: Les plantes de l'âge du Bronze. Contribution à l’histoire de l’environnement et de l’alimentationen, Neuchâtel , Musée cantonal d’archéologie de Neuchâtel.

Koerper‒Kolls 1999: Koerper, H., Kolls, A. L., “The Silphium Motif Adorning Ancient Libyan Coinage: Marketing a Medicinal Plant,” Economic Botany 53(2): 133-143.

Parejko 2003: Parejko, K., “Pliny the Elder’s Silphium: First Recorded Species Extinction,” Conservation Biology 17: 925-927.

Patrich 2006: Patrich, J., “Agricultural Development in Antiquity: Improvements in the Cultivation and Production of Balsam,” in K. Galor, J.-B. Humbert, J. Zangenberg (eds.), Qumran – the Site of the Dead Sea Scrolls; Archaeological Interpretations and Debates; Proceedings of a Conference Held at Brown University, 2002, Leiden, Brill,  241-248.

Patrich–Arubas 1989: Patrich, J., Arubas, B., “A Juglet Containing Balsam Oil from a Cave Near Qumran,” Israel Exploration Journal 39(1-2): 43-59.

Salles 1982: Salles, C., “Les cachets d’oculistes,” Revue archéologique du Centre de la France 21(3): 227-240.

Tameanko 1992: Tameanko, M., “The Silphium Plant: Wonder Drug of the Ancient World Depicted on Coins,” Celator 6(4): 26–28.